Származás: Nagy Britannia. FCI besorolása: I. Fajtacsoport, Pásztor és juhászkutyák. szekció: juhászkutyák / N° 88

Foglalkozására nézve ez a fajta is juhászkutya, de a Shetland szigetekre jellemző kicsi mérettel. A legismertebb a shetlandi póni, de van kis mérető juh is, és ezekhez a megfelelő mérető juhászkutya.

A sziget a 700-as évek végétől, vagy a 800-as évek elejétől viking uralom alatt állt. A vikingeknek megvoltak a saját spicctípusú kutyáik, akik a hosszú tengeri utazásokra elkísérték őket. Ezek az alapító kutyák lehettek az ősszülei a mai Shetland Sheepdog-nak, természetesen a szigetek meglévő kutyáival keveredve, akik a leírások szerint meghatározhatatlan külsejűek voltak. Sötétek voltak, sötét arcorri résszel. Abban az időben sok északi ember, közöttük sok norvég telepedett le a szigeten. A világos vörös színű kutyák az izlandi Yakkihund-tól származtak. Ezeknek és a régi viking spicceknek köszönhetjük a fajta tipikus hibáit is, melyek még ma is visszaköszönnek, a tenyésztőknek nem kevés problémát okozva. Gyakori hibák: világos, kerek szemek, álló fülek, magasan tűzött, hátra csavarodott farok. A Shetland szigetek őslakói tehát minden kétséget kizáróan spicceket (pomerániai spicc kutya) tartottak.

Eredeti származása valószínűleg a skandináv pásztorkutyákból áll, ugyanabból a származásból, mint a norvég buhund vagy az izlandi kutya. Mivel a Shetland szigetek eredetileg norvég, dán, svéd tulajdonban voltak, egészen addig, míg Margit dán hercegnő, akinek ez a sziget volt a hozománya, hozzá nem ment III. Jakab skót királyhoz. holland kutyák is keveredhettek a fajtához, mivel a halászok az 1400-as években gyakran felkeresték a szigeteket heringhalászat idején, és az aranyos, kicsi, hosszú szőrű, spicc-típusú saját kísérő kutyáikat is magukkal vitték.

A Shetland szigetek 1707-től tartozik hivatalosan Nagy Britanniához. Mikor birkákat kezdtek importálni a szigetre, feltételezhető, hogy őket kísérték munka collie-k is (elődje a modern rough collie-nak, és a border collie-nak). A sheltie legfontosabb jegyeit ezeknek köszönheti. A másik meghatározó fajta a king charles spániel. Ebben az időben jelent meg és lett gyakori a sheltie-ben a „black and tan” színváltozat és a vörös. A legrégebbi ismert fotók szerint nagyon könnyen felismerhető a spániel keresztezés az akkori kutyáknál. Széles agykoponyai rész, túl nehéz fülek és selymes szőrminőség, túl erős stop és ritka, spánielre jellemző szőrzet. Egyes leírások szerint még border collie-t is bevittek a fajtába azokban az időkben, de a legtöbbet a hosszúszőrű collie-nak köszönheti, a szépséget, az eleganciát, ami napjaink sheltie-jeire olyan jellemző.

Valószínű, hogy abban az időben, amikor még nem vezettek pontos nyilvántartásokat, más fajták is gazdagították tulajdonságaikkal a Shetland szigeteki kutyafajtát. Az angol juhászkutyákat és border collie-kat akkoriban még nem különítették el szigorúan a vadászkutyáktól.

Színeit több helyről kapta: a világos búzaszínt a norvég buhund ősétől, ehhez járulhatott a yakkihund fehér mintázata és a Black and Tan színt a King Charles Spánieltől.

A black and tan minta mára már eltűnt a fajtából, esetleg olyan variációban jöhet elő hasonló szín, ha a kutya nagyon kevés fehér színt hordoz, de ezt is tricolornak hívják.

A merle szín eredete tisztázatlan, de lehet, hogy a collie-tól örökölte. A fekete-fehér szín, mely ma is létezik, feltételezhető, hogy az alapszíne volt.

A sheltie-nek korábban több neve is volt, Toonie dog - a „toon” után, ami egy shetlandi birtok, farm neve; peetrie dog - ami kiskutyát jelent; shetlandi collie.

A sheltie korai történetére a feltevések és a teóriák a jellemzők. A Shetland szigetek a földrajzi adottságai miatt nagyon elzárt volt mindig. A hajósok kutyáin kívül más fajta nem igen kerülhetett be. Mivel a szegény parasztok és halászok kutyája volt, ők nem is nagyon törődtek igazán a származásukkal, ők csak egy kicsi, kevéssel is beérő juhász, házőrző és kísérő kutyát láttak benne. A Sheltie igazi szegény ember kutyája volt, a legtöbbjük írástudatlan volt, tehát inkább szóban és néha képekben, vagy ákom-bákomok-kal vezetett leírásokban őrizték kutyáik történetét. A fajtát nem tudatosan tenyésztették.

A 1800-as évek végétől a brit flotta gyakran gyakorlatozott a Shetland Szigetek körül. A tengerészek szabadidejükben gyakran kiszálltak a szigeteken. Meglátták ezeket a kicsi kutyákat és megtetszet nekik, és elkezdtek vásárolni belőlük, amit elajándékoztak a barátaiknak, vagy a rokonaiknak. A szegény Shetlandi parasztok szívesen árulták a kölyköket, hiszen örültek a váratlan pénzkereseti forrásnak, és elkezdték kiskutyáikat tudatosan is tenyészteni. A kölykök a Shetland szigetekről nagyon hamar népszerűek lettek Angliában. A tenyésztés egyik legfontosabb célkitűzése az volt, hogy a kölyök minél aranyosabb, bolyhosabb legyen. Ez mára maradéktalanul sikerült teljesíteni.

1908. november 23.-án, a Shetland szigetcsoport fővárosában, Lerwickben megalakult a Shetland Collie Club és létrehozták az első tenyészkönyvet. A skótok, akik ekkoriban alapították a maguk klubját, megtiltották a Shetlandiaknak a népszerű „Collie” név használatát. Ez a tilalom az új fajtára vonatkozott, amelyet ettől kezdve hívnak „Shetland Sheepdog”-nak vagy „Sheltie”-nek.

A Colliekkal történő keresztezés azonban, amelyet már a szigeteken is gyakran végeztek, súlyos problémákat eredményezett az ideális méret meghatározásánál. Az eleinte 30 centis mini kutyák között megjelentek a 43-45 centis egyedek is. Végül az ésszerű középút lett a standardban meghatározva.

1914-ben megalakult az English Shetland Sheepdog Club (ESSC). Az Angol Kennel Klub még ugyanebben az évben önálló, fajtaként is elismerte a Sheltie-t.

A Sheltie 1900-as évekbeli históriája a két világháború miatt nehéz és nehezen követhető. Elég nagy volt a széthúzás a tenyésztők között, a munkanélküliség, a gazdasági válságok, nem kedveztek az embereknek sem, nemhogy a kutyatenyésztőknek. Minden klubnak saját fajtaleírása volt, és nem volt egységes standard sem, minden klub a saját egyéni elképzelése után tenyésztette a különböző típusait. Mielőtt végre 1965-ben egységesítették a standard-et. Egyesek a Collie típust részesítették előnyben, míg mások a származási országból jött elég heterogén állományt, amiben több belekevert fajta hibái jöttek elő. Végül egyezségre jutottak és a napjaink elfogadott típusa, az elegáns Collie benyomású kutya, némi eltéréssel.

Az első világháború nagyon nehéz volt a kutyatenyésztésben. Egy új, még alakulóban lévő fajta tenyésztése rendkívül nehéz volt. 1917. után feltehetőleg a háború miatt szinte teljesen eltűntek. Csak egy pár igazán elkötelezett és fanatikus tenyésztő követte a saját elképzeléseit és abból egy fokot sem engedett. A még meglévő néhány tenyész példány és a Colliek segítségével a ’20-as évek elején újból életre kelt. Ettől kezdve találhatunk megbízható feljegyzéseket, leírásokat. Ezekben az években is használtak a tenyésztéshez, ismeretlen származású példányokat.

A legtöbb pozitívumot a Sheltie mégis a Collienak köszönheti: szebb nyak, hátvonal, szép szőrzet és elegáns mozgás. De sok rosszat is, mert az almokban nagyon nagy a méretvariáció, a szórás. Gyakori rendszerességgel felbukkannak az almokban nagy erős Collie típusú kutyák napjainkban is, nem kevés bosszúságot okozva a napjaink tenyésztőinek is. Nagyon hosszú folyamat lesz még a Sheltie egységes homogén kitenyésztése, hiszen fiatal fajta. Több évtized munkájára lesz szükség még, mire a méret és a fenotípus egységes lesz. Éppen ezért áldozatos munka a Sheltie tenyésztés és borzasztóan nehéz is.

A második világháború nagyon nagy veszteségeket okozott az állományban.

Az 50-es években indult meg igazán a tenyésztés a Lassie filmek hatására, ami nem csak a Collie népszerűségét hozta meg, hanem a Sheltiét is. Sokan megtudták, hogy a Collienak van egy „kisöccse” is és ezzel a Sheltie elindult a világhódító útjára, nagyon hamar népszerű lett sok országban.

Az utóbbi években még jobban nőtt a népszerűsége a Sheltienek Angliában, és szerte a világon. Nagyon jól alkalmazkodott a trópusi hőséghez, és az északi kemény, hideg télhez is. Az intelligencia és a népszerűségi listákon magasan vezet sok országban. Szépsége, könnyű kezelhetősége, kedves aranyos természete, jó temperamentuma miatt nyer újabb és újabb barátokat magának.

Gondolták volna a szegény parasztok. A szegény ember kutyája milyen népszerűségre fog szert tenni a világon. A kicsi kutya, aki Shetland kopár szeles barátságtalan, zord világából származik.

A sheltie mérete

Ideális marmagasság:    Kanok:  37 cm +/- 2,5 cm tolerancia, szukák: 36 cm +/- 2,5 cm tolerancia

Súlya a méretétől, alkatától függ: ideális a 8-10 kg, de a standard alsó határán lévő kutyák lehetnek 4-5 kg-osak is, míg a felső határon lévők 10-12 kg-osak.

Élettartama átlagosan: 12-15 év.

Szőrtakaró

Dupla rétegű, a fedőszőr hosszú, durva tapintású és egyenes. Az aljszőrzet puha, rövid és sűrű. Rendkívül bőséges sörény és gallér, az elülső végtagokon zászlók vannak. A hátulsó lábak a csánk felett szőrrel gazdagon borított, a csánkok alatt meglehetősen rövid. Az arc rövidszőrű. A szőrnek illeszkednie kell a testhez, nem lehet túlsúlyban, és nem ronthatja el a kutya körvonalát.

A megfelelő dupla szőrtakaró a fent leírt elrendezésben a fajta egyik fő szépsége, amíg a textúra tökéletes védelmet biztosít az időjárási viszonyok ellen. Amikor a kutya teljes szőrben van, gyakorlatilag teljesen ellenálló az esővel szemben. A nem megfelelő, puha, pelyhes szőrzet azonban vattaként szívja magába a nedvességet.

Általában a sheltie kanoknak bőségesebb és kissé durvább a szőrük a szukákénál, és hangsúlyosabb a sörényük. A szukáknak bőségesebb „szoknyájuk” van és a farkuk is jobban szőrözött.

Bár bőséges, a szőrzet sohasem dominálhat egy kutyán, ill. rejtheti el annak körvonalait. Illeszkednie kell a törzshöz, és kiemelnie az elegáns sziluettet.

Szín

Sable (sable-fehér): A sable szín a halvány aranytól (gold-sable) a mély mahagóniig (dark-sable), saját árnyalatában élénk színekkel rendelkezzen. Az arany szín lehet a háton tiszta, de lehet feketén textúrázott is, szinte tricolor hatású. A fejen, a farok tövén mindig textúrázott. A ordas és a szürke szín nem kívánatosak. A szem színe barna.

Tricolor: Intenzív fekete test fehér és cser jegyekkel. A gazdag cser jegyek előnyösek. A szem színe barna.

Bi-Black (black and white): Intenzív fekete test, fehér jegyekkel, a cser jegyek teljes hiánya. A szem színe barna.

Blue-merle: Világos ezüstös kék, márványozott fekete foltokkal, fehér jegyekkel. Erős cser jegyek előnyösek. A nagy fekete foltok, a palaszín, vagy rozsdás árnyalatú felső vagy aljszőrzet nem kívánatos. Általában kéknek kell hatnia. A szem színe: lehet barna, egyik vagy mindkét szem kék, vagy kéken pettyezett.

Bi-Blue: Világos ezüstös kék, márványozott fekete foltokkal, fehér jegyekkel. A cser jegyek teljes hiánya. A nagy fekete foltok, a palaszín, vagy rozsdás árnyalatú felső vagy aljszőrzet nem kívánatos. Általában kéknek kell hatnia. A szem színe: lehet barna, egyik vagy mindkét szem kék, vagy kéken pettyezett.

A fehér jegyek minden színváltozatban egyformák: A fejen végigfutó csíkon, galléron, mellkason, sörényen, lábakon és farok végén. Részben vagy egészben kívánatosak a fehér jegyek, de ezek hiánya nem büntetendő. A test többi részén (a háton) a fehér foltok kifejezetten nem kívánatosak. A szemek és a fülek környékén sosem fehér a szőr színe.

A sheltie bár egyre kedveltebb fajta, nem lett túltenyésztve. Nincsenek fajtajellegű betegségei. A gazdáihoz hűséges, idegenekkel szemben lehet bizalmatlan, de sosem mutathat félelmet. A gyerekekkel jól kijön. Könnyen motiválható tanítható. Kiváló első kutya lehet. A kanok simulékonyabbak, a szukák kicsit önzőbbek. A sheltie leleményes kutya, vannak önálló gondolatai ötletei. Ez sokoldalúvá teszi.

A sokoldalúságát nehéz felsorolni: Dog-dancing, agility, terelés, terápia, terepfutás, ügyességi feladatok stb.

Táplálása

A sheltie élelem-igénye kicsi, természetesen a méretétől függ. Kb 10-20 deka táp naponta.

Szőrápolás

A szőrzet ápolása egyszerű, nem igényel kozmetikust, ha harmonikus a kutya-gazda kapcsolat könnyedén a gazda is meg tudja oldani, egy jó közös program lehet ez is. Mindenképp már a 9 hetes kölyökkel el kell kezdeni gyakorolni a babaszőrén, javasolt, hogy a kiskutya megtanulja megmutatni a hasát, has szőrét, fekvő állapotban könnyebb a kifésülése.

Rendszeres szőrápolás mellett nem csomósodik, filcesedik össze. Ezt 2 hetente javasolt elvégezni. A legpuhább szőr a fül mögött, a hónaljban és a hátsó lábak között található, ezek a helyek azok, amik a leghajlamosabbak a filcesedésre. Ha mégis kozmetikusra van szükség, akkor gondos válogatást javaslok, mert a legtöbb kozmetikus nem ismeri a sheltie-t mint fajtát, nem ismeri a standard szőr megfelelő állapotát, és hajlamos meglepetést okozni a gazdának (jellemző hibák a lábszőrzet, a zászlók levágása, de volt már fülszőr leborotválás is).

Olló csak a lábfejen, a lábujjak közötti kis szőrpamacsok eltávolításánál használható a fajtánál kivánatos zárt, kissé ovális mancsok elérése érdekében. A test többi részén nem javasolt.